Tanulás

A külkereskedelem állami szabályozásának eszközei: - A külkereskedelem szabályozása nem autonóm döntés kérdése. - A külkereskedelem állami befolyásolásának eszközei lehetnek mindenekelőtt autonóm eredetűek, ha egyoldalú állami intézkedéssel hívták életre az adott rendelkezést. Ilyen például az egyes áruk behozatalának időleges tilalma. Fajtái: - Szerződéses eredetű a szabályozás, ha nemzetközi megegyezéssel alakult ki, mint pl. a GATT/WTO keretében többoldalú eljárással lekötött vámcsökkentő intézkedések. - Protekcionistáknak tekinthető minden olyan importkorlátozás és exportösztönzés, amely a hazai termelést részesíti előnyben, a hazai piacot védi. - Diszkriminatív a szabályozás, ha egyes országokat vagy piaci szereplőket másokkal szemben hátrányosan megkülönböztet. - Az a szabályozás technikája lehet adminisztratív, ami alapvetően tiltást vagy utasítást fejez ki. - Az indirekt vagy piaci szabályozás a bevétel, a költségek és a nyereség befolyásolásával fejti ki hatását. - Normatív a szabályozás akkor, ha minden egyes piaci, üzleti eseményre érvényes. - Differenciált akkor, ha országcsoportonként más és más a szabály. - Egyedi a szabályozás, ha adott helyzetre különleges, máshol nem alkalmazott eljárásokat alakítanak ki. Adminisztratív eszközök: - Engedélyezési rendszerek; - Kvóták, kontingensek; - Piacvédelmi intézkedések; - Adminisztratív protekcionizmus. Piaci szabályozó eszközök: a) Exportra ható eszközök: - termelési és exportszubvenciók; - adókedvezmények; - hitelkedvezmények; - valutáris eszközök; - kollektív exportösztönzés. b) Importra ható eszközök:; - vámok; - importletét; - illetékek. c) Exportra és importra is ható eszközök:; - árak befolyásolása; - árfolyam-politika; - adórendszer.

Az engedélyezés tipikus formái lehetnek általában:

1. Tevékenységi engedély, amely a piaci szereplők számára lehetővé teszi a külkereskedelmi forgalomba való bekapcsolódást. A külkereskedelem állami monopóliumára jellemző a külkereskedelmi jogosultság korlátozása, az ebben részt vevők körének szűkítése. Azt a rendszert, amelyben lényegébe minden gazdasági egység folytathat külkereskedelmi tevékenységet, nevezik Magyarországon az alanyi külkereskedelmi jog rendszerének. Ez esetben általában nem szükséges tevékenységi engedélyt kérni.

2. Forgalmi engedély, amely az egyes áruféleségek vagy egyes árutételek kivételét és behozatalát engedi meg bizonyos piaci szereplőknek. Az általánosan szabad forgalmú termékek liberalizáltként tartják számon. Ezek behozatalához, kiviteléhez nem szükséges külön forgalmi engedély. A nem liberalizált áruk forgalma gyakran mennyiségi korlátozáshoz kapcsolódik (kontingentálás).

3. Devizaengedélyezés: ez lényegében a kötött devizagazdálkodás eszköze, ahol a konvertibilis devizák felhasználása (importra is) engedélykötelessé tehető. Előfordul azonban ilyen engedélyköteles forgalom szabad devizás országokban is, ahol ez a külfölddel szemben fennálló tartozások és követelések ellenőrzésének eszköze.

Importengedélyezési kódex: GATT-körtárgyalásokon hozták létre. Részletes előírásokat tartalmaz az engedélyezési eljárásokra. A megállapodás célja, hogy a két általános és alapvető – automatikus és nem automatikus – engedélyezési módszer szabályainak megállapításával az eljárásokat egyszerűsítse, áttekinthetőbbé tegye, biztosítsa az előírások méltányos alkalmazását, a felek közötti konzultációk hatékony lebonyolítását, a vitás ügyek méltányos rendezését, s ezzel megszüntesse az engedélyezési eljárások nemzetközi kereskedelmet akadályozó jellegét.

Automatikus importengedélyezés: A kódex szerint automatikus importengedélyezésnél a kérelem jóváhagyása – beleértve az importáru megvásárlásához szükséges deviza rendelkezésre bocsátására vonatkozó engedélyt is – egyetlen hatóságnál, egyidejűleg és automatikusa történik.

Nem automatikus importengedélyezés: A nem automatikus importengedélyezési eljárás a kontingensek és más importkorlátozások adminisztrálására hivatott.

Vámhatóságok: A forgalmi engedélyek kiadása általában a külkereskedelmi főhatóságok, esetenként átruházott hatáskörben a vámhatóságok feladata, míg a devizaengedélyek kiadása a devizahatóság hatáskörébe tartozik. Az engedélyeket és az azok alapján lebonyolódó forgalmat a legtöbb országban a vámhatóságok ellenőrzik.

Keretengedélyek: Keretengedélyeket szokás kiadni a liberalizált termékekre és esetenként a nem liberalizált termékekre megállapított globális kontingensek alapján lebonyolódó forgalomra.

Egyedi engedélyek: Többnyire egyedi engedélyezés alá esik a nem liberalizált cikkek forgalma. Az engedélyezés történhet illetékmentesen, de illetékfizetési kötelezettség is előírható.

 

Kvóták: A kvóták mennyiségi korlátozást fejeznek ki és a termelés, forgalom vagy felhasználás maximumát jelölik.

Kontingensek: A kontingensek a ma már ritkán alkalmazott árucsere-forgalmi megállapodások elemei: a kontingensek az állami irányítás hatósági eszközeinek tekinthetők, mivel azok a kontingentált termékekből adott időszakban lebonyolítható forgalmi maximumát jelölik. A kontingensek kimerülése után forgalmi engedélyek kiadására általában nem kerül sor. A kontingensek forgalomszabályozó szerepe elsősorban az engedélyezési rendszer útján érvényesül. Fajtái: - Vámkontingens: Különleges korlátozó eszköz a vámkontingens. Lényege, hogy adott forgalmi szint alatt alacsonyabb, felette magasabb vám kerül alkalmazásra. Ez kíméletesebben gátolja a túlságosan magas importforgalmat. - Globálkontingens, gyűjtőkontingens vagy vegyes keret: többféle árut tartalmazó, átfogó értéklimit, ami bármely, benne szereplő áruval kitölthető. Célja a benne felsorolt áruféleségek (pl. luxuscikkek) forgalmának együttes korlátozása, esetenként devizatakarékossági vagy más célból.

 

Antidömping eljárás: A külkereskedelem területén ide tartozik az antidömping eljárás, amelynek az a célja, hogy meghiusítsa az önköltségi árnál olcsóbb importot. Az ilyen eljárást a legtöbb országban jogszabályok írják le.

Antidömping vám: A dömping tényét általában igen nehéz igazolni: a termelő vagy exportőr hazai költségviszonyai alig dokumentálhatók. Ha a dömpingvád igazolást nyer a bíróság vagy más illetékes hatóság vizsgálata során, akkor igen magas antidömping vám kivetésére és más intézkedésekre kerülhet sor.

Kiegyenlítő vám: az antidömping vámhoz hasonlóan használják akkor, ha az indokolatlanul alacsony importár az exportőr országában alkalmazott szubvencionálás, állami támogatás eredménye. (Kiegyenlítő eljárás).

Piaczavarás: akkor áll fenn, ha az olcsó importnál a dömping vagy a túlzott szubvencionálás nem bizonyítható ugyan, mégis a behozatal olcsósága kárt okoz a célpiac hazai termelőinek. A kár megnyilvánulhat piac vagy munkahelyek elvesztésében. Egyes országok már akkor is alkalmazzák a piacvédelmi eljárást, ha az érintett termelőket „kár fenyegeti”.

Piaczavarási eljárás: A piaczavarási eljárás a hazai piac védelmében az egyik végső eszköz, amely, bár ritkán alkalmazzák, igen hatásos lehet. A piacvédelem eme legrugalmasabb eszköze igen kemény intézkedésekkel járhat: engedélyek megvonása, kontingentálás, „önkéntes exportkorlátozásra” való felszólítás, vámpótlék stb. mindig fennáll azonban a partner országok retoziójának veszélye.

 

Adminisztratív protekcionizmus: - az egészségügyi, egészségvédelmi előírások ( pl. állat- és növény-egészségügyi szabályok, tilalmak); - a környezetvédelmi előírások, (pl. katalizátor nélküli gépkocsi importjának korlátozása); - szabványok és összetétel-előírások (pl. a német sörszabvány szigorát az importra is kiterjesztették); - az iparjogvédelmi, szerzői jogvédelmi intézkedések, illetve általában a szellemi tulajdon védelme; - a csomagolási előírások; - a minőségi előírások.

 

Az exportszubvenció gyakori célja a világpiaci árnál rendszerint magasabb hazai önköltség, illetve belföldi ár ellensúlyozása a versenyképesség növelése és az exportkedv fokozása érdekében. A támogatás forrása rendszerint az államháztartási bevétel. Szubvenciókat ma már elsősorban csak a mezőgazdasági és élelmiszerágazatokban alkalmaznak, de a GATT-, WTO- és más nemzetközi egyezmények vívmányai miatt ez is mindinkább háttérbe szorul. A szubvenció felfogható „fordított vám”- ként, vagyis a hazai termelés a vámhoz képest más módon segítő eszközként. A szakirodalomban megkülönböztetnek költségcsökkentő (előzetesen adott) és veszteségtérítő (utólagos) szubvencionálást. A szubvenció előnye a vámhoz képest – elméletileg – az, hogy nincs inflációs hatása.

 

Adókedvezmények:

Adókedvezmény: Az adókedvezmény a nyugat- európai országokban széleskörűen alkalmazott, az ún. értéknövelési adó visszatérítése formájában. Az értéknövekedési adózás lényege, hogy az adót az egyes termelési és értékesítési fázisokra vetik ki, a termékhez az egyes fázisokban hozzáadott érték alapján. A kivetett adókat megfelelő módon nyilvántartják, és ha a terméket igazoltan exportálták, a befizetett adókat visszatérítik. Az adó tehát mind belföldön, mind külföldön a végső fogyasztót terheli, ily módon ez az adófajta semleges hatásúnak tekinthető, általában nem ösztönzi és nem is gátolja sem az exportot, sem az importot. Rendeltetési ország elve: az áru abban az országban visel adóterhet, amelyikben rendeltetésének megfelelően elhasználják. A rendeltetési ország elve ily módon kizárja az áru kettős megadóztatását, ugyanakkor azonban biztosítja, hogy az áru legalább egy alkalommal adókötelezett legyen. Az adókiegyenlítés tehát az exportárunál a közteher (adó) visszatérítésével jár.

 

Hitelkedvezmények: Az állami hitelkedvezmények az exporttermék gyártására és/vagy az áru hitelben történő értékesítésére vonatkoznak. Előfinanszírozási rendszer: Az exporttermékek gyártásához nyújtott hitelkedvezmények leggyakoribb formája az ún. előfinanszírozási rendszer, ami lehetővé teszi, hogy az exporttermékek előállító gazdálkodó szervezet hitelt vegyen fel a gyártás valamennyi vagy bármelyik fázisára, azzal a további kedvezménnyel, hogy az ilyen hitel után a kialakult piaci kamatlábnál alacsonyabb kamatot kell fizetnie. Kormányhitelek: A kormányhitelek esetében az állam megfelelő szerve útján hitelt nyújt egy másik államnak, gyakran azzal a kikötéssel, hogy a hitel levásárlása csak a hitelt nyújtó országban lehetséges. A nemzetközi bankhitelek lényegében abban térnek el a kormányhitelektől, hogy mind a hitelező, mind az adós meghatározott bank, és hitelezés nem államközi, hanem bankközi szerződés alapján történik. A bankhitelek is lehetnek célhitelek, amelyek felhasználási köri szintén előre meghatározott. Bankhitelek: A bankhitelek sajátos formáját képviselik a kormány által garantált bankhitelek, amelyeknél a hitelező bank kormánya vállal garanciát az adósért, tehát arra vállal kötelezettséget, hogy amennyiben lejáratkor az adós nem fizet, helyette ő teljesíti. A kormányhitelek és a bankhitelek nyújtása jelentős exporttámogató eszköz lehet, mivel ilyen hitelekre történő szállításoknál az exportőr élvezheti a hiteladás minden előnyét, anélkül, hogy annak hátrányai terhelnék. Céghitelek: Az állam a céghitelek nyújtását is többféle formában támogathatja és támogatja. A támogatás egyik gyakori módja az áruhitel okmányainak megelőlegezése. Ez az eljárás lehetősé teszi, hogy az exportőr a hitelben értékesített áru ellenértékéhez az áru leszállítását követően, az állami támogatás jóvoltából gyakorlatilag azonnal hozzájusson. Exporthitel-biztosítás: A hitelkedvezmények körében említendő az expothitel-biztosítás, mint az állami exporttámogatás eszköze. Ez az exporttal kapcsolatos céghitelnyújtás és exportfinanszírozás általános eszköze. A szubvencionálás itt a biztosítási díjbevételt messze meghaladó kártérítési kifizetésekben jelenik meg. Ez a politikai és árfolyamkockázatok körére jellemző, míg a kereskedelmi kockázatoknál általában fenntartható a biztosítási egyensúly a bevételek és kiadások körében. Exporthitel-biztosítási intézetek tömörülése: a Berni Unió, amelyet 1933-ban hoztak létre, és titkársága Párizsban működik. Célja: a garancianyújtásokkal kapcsolatos tapasztalatcsere, valamint a garancianyújtás időtartamának szabályozása a hitelezés területén megnyilvánuló konkurenciaharc fékezése érdekében.

 

Valutáris eszközök: Az export ösztönzését szolgáló eszközök alkalmazása elsősorban a valutaértékelés elvén alapul: az exportőr ezáltal több hazai fizetőeszközt kap azonos valutabevételért. A leértékelés exportösztönző hatásáról széles körben szakmai viták folynak, amelyek utalnak például a leértékelés inflációs hatására, az importhányad drágulására, a külföldi partnerek alku-magatartására stb. ennek ellenére, még ma is általános receptnek tekinthető a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank szakértői szemében is a devalváció.

A kötött devizagazdálkodást folytató országok ezen túl alkalmazhatnak többes árfolyamot, exportprémiumokat stb. is, noha a nemzetközi szervezetek szabályai szerint ez is tiltott gyakorlat.

 

Kollektív exportösztönzés alatt az állami és érdekképviseleti szervek olyan tevékenységét értük, amely segítséget nyújt az exportőröknek új piacok megszerzéséhez, vagy a meglévő piacokon eladásaik fokozásához, információkkal látja el őket, elősegíti az arupropagandát, az eladók és a vevők találkozását stb. A kollektív exportösztönzés költségeit általában, vagy legalábbis zömmel a költségvetésből fedezik. Önálló exporttámogatási forma, lényegében szervezési, információs és propagandatevékenység, amelyet az egyes országok különböző módszerekkel, de minden esetben a kivitel közvetlen pénzügyi eszközökkel való támogatásától elkülönítve valósítanak meg. A kollektív exportösztönzés gyakori célja a kis és közepes cégek, illetve a világpiacon nem eléggé versenyképes vállalatok támogatása.

 

Vámrendszerek:

Vám: A vám olyan közadó formájában alkalmazott gazdaság-, kereskedelempolitikai eszköz, amely árképző tényezőként érvényesülve a vámhatáron áthaladó áruk árában tereli, korlátozza azok importját vagy exportját.

Vámtulajdonságok: a) árképző tényezők, b) közadó, c) gazdaság-, kereskedelempolitikai eszköz.

Árképző tényezők: három tulajdonság közül a legfontosabbnak az árképző tényező szerepét tekinthetjük. Ez teszi ugyanis lehetővé, hogy a vám gazdaság-, kereskedelempolitikai eszközként funkcionálhasson. A vámot a vámhatáron áthaladó áru után kell fizetni. Nyilvánvaló , különösen a kisméretű, a világpiacon nagyobb súllyal nem rendelkező országok esetében, hogy ezt a vámterhet az értékesítendő áru tulajdonosa a fogyasztókra továbbhárítja, vagyis az importált termék belföldi árát a vámmal megnöveli. Az állami beavatkozás a vám esetében tehát az árrendszeren keresztül érvényesül, a külföldi termék bevitelét adminisztratíve nem korlátozzák.

Közadó: A vámot szokás a külkereskedelmi forgalmat terhelő adóként is definiálni. Ennek történelmi okai is vannak, hiszen a vámokat először elsődlegesen az állami adóbevételek növelésére alkalmazhatják. Nyilvánvaló, hogy a vám mint a külföldről származó áruk árában megjelenő pénzügyi teher, közel áll a forgalmi adóhoz. Alapvető különbség azonban, hogy míg a forgalmi adó a hazailag előállított és a versenyző külföldi terméket egyaránt sújtja, a vám csak a külföldi terméket terheli.

Érték- és specifikus vámok: A vámtétel meghatározásának módja alapján ún. érték- és specifikus vámokat különböztetünk meg. Az értékvámok esetében a vámtarifában szereplő vámtételek a vámolás alapjául szolgáló ár százalékában határozzák meg. A specifikus vámtétel viszont a vámolandó áru egységnyi mennyisége után fizetendő vám összegét tartalmazza.

Fiskális vámok: A fiskális vámok célja a külkereskedelmi forgalom megadóztatása a költségvetési bevételek növelése céljából.

Védővámok: A védővámok alkalmazásával az állam a külkereskedelmi forgalom korlátozásán keresztül éri el a célját.

Nevelővám: A nevelővámot fejlődésben lévő „fiatal”, még nem versenyképes ágazatok védelmére vezetik be.

Piacbiztosító vám: A piacbiztosító vámok segítségével a fejlődésük zenitjén túljutott, hanyatlóban lévő, már nem versenyképes ágazatok fennmaradását kívánják elérni. Míg a nevelővám alkalmazása átmeneti jellege miatt összeegyeztethető a szabadkereskedelmi törekvésekkel, a piacbiztosító vámot tipikusan protekcionista kereskedelempolitikai eszköznek kell minősíteni.

Devizavédelmi vám: célja a kereskedelmi, fizetési mérleg védelme.

Antidömping vám, kiegyenlítő vám: Az antidömping és a kiegyenlítő vámok feladata a külföld részéről jelentkező tisztességtelennek ítélt verseny semlegesítése. Az antidömping vám a világpiaci ár és a dömpingár különbségét hivatott áthidalni, míg a kiegyenlítő vám kivetésére akkor kerül sor, ha a külföldi szállítók országukban exportszubvencióban részesülnek.

Taktikai vám, Retorziós vám: A taktikai vám olyan védővámot jelent, amelyet az érintett országok azért vezetnek be, hogy a partnereikkel folytatandó vámtárgyalásokon pozíciókat erősítsék – az ún. retorziós vámokrévén viszont az érintett ország meg kívánja torolni valamely partnerország vele szemben alkalmazott és általa hátrányosnak ítélt alkalmazásuk lépését.

Legnagyobb kedvezményes vám: A preferenciális vámok sajátos védővámtípust képeznek annyiban, hogy alkalmazásuk feltétele egy magasabb, az ún. legnagyobb kedvezményes vám létezése. E vámok elsősorban nem az import korlátozására, hanem annak az alkalmazó ország érdekei szerinti terelésére szolgálnak, vagyis a vámpolitikában a pozitív diszkrimináció eszközei.

 

Illetékek, vámpótlékok: A behozatal vámok mellett korlátozható a vámok hatását növelő illetékek, vámpótlékok segítségével.

Paratarifális protekcionizmus: Az import visszaszorításának ezenkívül ismert módja az ún. paratarifális protekcionizmus, amely a vámtételek százalékos mértékét magasabb alapra igyekszik vetíteni. Ezt a gyakorlatot a GATT Vámérték Kódexe alapján próbálják háttérbe szorítani.

Import letéti rendszer: A vámhoz hasonló hatású szabályozó eszköz az import letéti rendszer, amely az importőrt kötelezi az import ellenértékénél nagyobb összeg banki lekötésére az ügylet lebonyolításának időtartamára. A likviditás ilyen korlátozása értelemszerűen korlátozza az import további lehetőségeit.

 

Árfolyam-politika:A hazai valuta értékének befolyásolása a szabadkereskedelmi alapú világrend és a „kiigazítási politika” tipikus állami szabályozó eszköze.

A hagyományos felfogás szerint a hazai valuta leértékelése támogatja az áru- és szolgáltatásexportot. Segíti továbbá a bejövő turizmust és a tőkebehozatalt, hiszen egységnyi külföldi fizetőeszköz több hazai pénzt ér a leértékelés után. A leértékelés korlátozza, megdrágítja az importot, a kimenő turizmust és a tőkekivitelt. Ezeket a hazai valuta felértékelésével lehet ösztönözni. Az újabb, tudományosabb és körültekintőbb, elméletileg is megalapozott kutatások több ponton vitatják az árfolyamváltozások ilyetén hatásait. Az exportösztönző hatás például csak akkor lehet tartós, ha a valutaleértékelés folyamatos és nem egyszeri, mert különben a piacok gyorsan igazodnak a megváltozott árfolyam- és árarányokhoz. Egy másik ellenvetés a tőkeforgalom esetében az, hogy a működő tőke-befektetők rövid távon lehetnek ugyan érdekeltek az adott nemzeti valuta leértékelésében, a befektetés végrehajtása előtt, ezt követően azonban már az árfolyam és árszínvonal stabilitásában érdekeltek: olyannyira, hogy jelentős változások esetén ki is vonhatják befektetett tőkéjüket.

Ár: A külkereskedelem szempontjából az árak azért lényegesek, mert jövedelmezőségre gyakorolt hatásuknál fogva befolyásolják a gazdálkodó szervezetek export-, import-érdekeltségét. Ha ugyanis egyes termékek belföldi ára magasabb, mint a külpiaci ár, importtermékkel való kiváltásukra, ha pedig alacsonyabb, belföldi előállításukra és exportra ösztönöz. Az árak tehát külkereskedelemben a gazdálkodó szervezetek export-, importérdekeltségén keresztül fejtenek ki szabályozó hatást, ezért gyakori, hogy az állam mindenkori kereskedelempolitikai érdekeinek megfelelően igyekszik azokat befolyásolni.

Ár ellenőrzése: - az antidömping és a piacvédelmi intézkedések, - a tröszellenes törvények (amelyek a monopolárakat is tiltják), - az állami megrendeléseknél, közbeszerzéseknél alkalmazott „költség plusz” árképzés, vagyis az árszint és nyereségszint ellenőrzése, előírása („árellenőrzés”).

Adóztatás:

Az adóztatás úgy tekinthető, mint az állami költségvetés javára történő elvonás. Ilyen módon a vámhoz hasonlít, de általában a belföldi piaci szereplőket is sújtja. Kereskedelempolitikai hatást akkor fejt ki, ha más mértékű a hazai és a külföldi cégek adóterhe.

 

A nemzetközi szerződések rendszerint három fő részből állnak: - Az első a bevezető rész (preambulum), amelyben azt szokták kifejteni, hogy mely országok, milyen indítékoktól vezéreltetve kötik a megegyezést. - A második részben rögzítik azokat az elveket és határozatokat, amelyekben a felek megállapodnak, így ez a rész a megegyezés fő részének tekinthető. - A harmadik – befejező - rész a megegyezés életbelépéséről, felmondásáról, meghosszabításáról stb. intézkedik.

A nemzetközi szerződések megkötése: tárgyalások előzik meg. Ilyen célú tárgyalásokat csak azok folytatnak, akik arra felhatalmazással rendelkeznek. A tárgyalások ezért a meghatalmazottak megbízóelveinek kicserélésével kezdődnek. A delegációk részben plenáris ülésen történő megvitatása és jóváhagyása után kerül sor a parafálásra, ami azt jelenti, hogy a tárgyaló felek a maguk szintjén befejezték tevékenységüket. A parafált szerződés aláírással, kormányjóváhagyással, majd ratifikálással lép hatályba. Magyarországon a nemzetközi szerződések általában jogszabályba foglalják és azok kihirdetésükkel lépnek hatályba. A különböző szinten kötött szerződéseket különböző szintű jogszabályokban hirdetik ki. A ratifikálással hatályba lépő szerződéseket törvénnyel vagy törvényerejű rendelettel, a kormányközi szerződéseket kormányrendelettel, a miniszter nevében kötött egyezményeket pedig miniszteri rendelettel teszik közzé.

A nemzetközi gazdasági kapcsolatok szabályozása érdekében: az egyes államok kétoldalú szerződéseket és más nemzetközi megegyezéseket kötnek egymással, melyek lehetnek nyíltak vagy zártak, aszerint, hogy lehetséges-e további országok csatlakozása. A legtöbb funkcionális természetű: egy bizonyos, behatárolt problémakörre vonatkozik.

A szerződések lehetnek átfogó, általános jellegűek is: ezek elsősorban a szerződő felek kölcsönös jóindulatát demonstrálják és további megegyezések szándékát tükrözik.

Megkülönböztethetünk, földrajzi, regionális és globális szerződéseket is.

Az államközi szerződéseknek alaptípusa: - Szerződések, amelyek hosszú távra szabályoznak részletesen. - Egyezmények, amelyek ugyancsak hosszú távra szólnak és elvi jellegűek, de egy-egy konkrét kérdést szabályoznak részletesen. - A megállapodások rövidebb időre szóló, konkrét szabályozást adnak meghatározott gazdasági kérdésekben. - A jegyzőkönyvek rövid, a fentieket kiegészítő, rövid időszakra konkrétan lebontó szabályozások. Néha, átmeneti jelleggel helyettesítik is, a magasabb rendű megegyezéseket. - A levélváltás bármely kérdésben a megegyezést keresi annak szándékát igazolja. - Az úriemberek megállapodása szóban is megköthető. Általában kisebb jelentőségű ügyekben alkalmazzák.

 

Kereskedelmi szerződés: A kereskedelmi szerződés általában két ország között, a gazdasági, elsősorban kereskedelmi kapcsolatokat szabályozza, elvi síkon, hosszabb időre, általános jelleggel. A szabályozott kérdések köre igen széles lehet: felöleli mindazokat, amelyek a két ország közötti áruszállítással, elszámolással, kereskedelmi és egyéb képviselettel, iparjogvédelemmel stb. kapcsolatosak. Általában kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a vámoknak és a kereskedelem egyéb korlátainak. A kereskedelmi szerződések leggyakrabban az alábbi rendező elveket tartalmazzák:

A legnagyobb kedvezmény elve: azt jelenti, hogy a szerződő felek megadnak egymásnak minden olyan kedvezményt, amelyet harmadik országgal kötött szerződésekben megadtak, vagy meg fognak adni. A legnagyobb kedvezmény elve tehát a hazai piacon a külföldi szerződő partnereket egymással egyenlővé teszi, kizárva ezáltal a diszkriminációt. Sem különleges kedvezményeket, sem pedig különleges előnyöket nem ad.

Az egyenlő (nemzeti) elbánás elve: a szerződő fél állampolgárait és jogi személyeit a hazai állampolgárokkal és jogi személyekkel azonos elbírálás alá vonja. Ennek értelmében a külföldieket a hazaiakkal azonos jogok illetik meg, ugyanakkor azonos kötelezettségeik is vannak. Röviden, itt a külföldieket a belföldiekkel teszi „egyenlővé” a szerződő partnerek. A legnagyobb kedvezmény elvéhez hasonlóan bármilyen kérdés rendezésére alkalmas, nemegyszer úgy, hogy alternatívaként szerepel a legnagyobb kedvezmény mellett. Az ipari és kereskedelmi tevékenység feltételeire mindkét elv alkalmazható.

A viszonosság elve: lényegében azt célozza, hogy a felek egymásnak olyan kedvezményeket nyújtsanak, amelyeket harmadik partnerek nem kívánnak megadni. Így ezeket a kedvezményeket kivonják a legnagyobb kedvezmény hatálya alól. A viszonosság elve jelentheti általában a kölcsönös kedvezmények nyújtására való hajlandóságot, de vonatkozhat csak a szerződés egyes pontjaira.

 

Árucsere-forgalmi megállapodások: A külkereskedelmi forgalom kétoldalú, kompromisszumos kiegyensúlyozásának egyik hagyományos formája az árucsere-forgalmi megállapodás. A forgalmat kontingensekkel korlátozzák, amelyek behatárolják az import mennyiségét vagy értékét.Az árucsere-forgalmi megállapodások a partnerországok import-export céljait, vételi és eladási szándékait tükrözi; az áruforgalom volumenét, értékét, bővítésének ütemét és hozzávetőleges struktúráját rögzíti, egy – vagy több éves időtartamra.Az árucsere-forgalmi megállapodások az 1929-1933-as gazdasági válság idején, forgalomkorlátozó-forgalomszervező céllal jöttek létre. Ma elsősorban a fejlődő országokkal folytatott kereskedelemben használatosak. Szerepük a kölcsönös érdekeknek megfelelő volumenű, dinamikájú és szerkezetű áruforgalom létrejöttének biztosítása.

Kontingenslisták: Az árucsere-forgalmi megállapodások érdemi részét a kontingenslisták képzik. A kontingensek mennyiségi vagy értékbeni korlátozást fejeznek ki. A szerződő országok arra vállalnak kötelezettséget, hogy a kontingensek mértékéig megadják a be- és kiviteli engedélyeket. Általában a forgalom létrejöttét az állam nem garantálja, de ha a kereskedők az ügyletet megkötik, annak lebonyolítását engedélyezi. A korábbi szocialista országok esetében az ún. kötelező kontingensek államközi kötelezettségvállalást jelentettek a forgalom bonyolítására. A kötelező kontingensek szereplő export-, illetve importszándékok a partnerországok vállalatai által jelzett exportlehetőségeket és importszükségleteket tükrözték, nemegyszer úgy, hogy azt a partnervállalatok előzetesen egyeztették.

P.M. jelölés: Az árucsere- forgalmi megállapodásokban a kiemelt cikkeket kontingenslisták tartalmazzák. A kontingenslistán szereplő termékeket a felek vagy mennyiségben, vagy értékben rögzítik, illetve a P.M. (pro memoria) megjelöléssel látják el. A P.M. jelölés azt jelenti, hogy az engedélyező hatóság a kérelem benyújtásakor veszi fontolóra a be-, illetve kivitel engedélyezését. Mennyiségi kontingenseket állapítanak meg a viszonylag könnyen meghatározható cikkekre, homogén árukra, értékkontingenseket pedig azokra a termékekre, amelyek esetén a széles termékválaszték, a sokféleség a mennyiségben történő meghatározást nem teszi lehetővé.

Enunciativ lista: Mivel a két ország közötti áruforgalom nem csupán kontingentált termékekből áll, szerepelhet az árucsere-forgalmi megállapodásban ún. enunciativ lista (szad lista), amely a korlátozás alá nem eső termékeket sorolja fel, valamint az ún. vegyes keret, amelyben az összes egyéb, nem kiemelt termék forgalma egy globális értékhatár-megjelöléssel ellátva jelenik meg.

Vegyes keret: A vegyes keret értékhatára akár egyetlen, benne szereplő termék forgalma révén is elérhető.

Kemény áru: Az árucsere-forgalmi megállapodások megkötésénél a felek saját gazdasági, kereskedelempolitikai érdekeiket tartják szem előtt. Ennek megfelelően arra törekednek, hogy a realizálni szándékozott forgalom ne csak forgalmilag, hanem tartalmilag is egyensúlyban legyen. Alapvető törekvés, hogy minél több kemény áru importja váljék lehetővé, minél több puha áru exportja ellenében. A kemény áruk olyan cikkek, amelyekre a célországban nagy a kereslet, de a kínálat, a termelési kapacitás szűkössége vagy a szoros importkontingens miatt korlátozott. Ezeket könnyű eladni és nehéz beszerezni. Gyakran előfordul, hogy az import termékek belföldi árait az állam a piac által indokolt áránál alacsonyabb szinten rögzíti. Ez fokozza az adott kemény cikkekből fennálló hiány intenzitását.

Puha áruknak tekinthetjük a nemzetközi árucserében a könnyen beszerezhető, de nehezen eladható termékeket. Ezek túlkínálata az exportáló országokat versenyezteti egymással. A mesterségesen fenntartott, magas belföldi árak is ronthatják a termékek versenyképességét, puhává tehetik azokat a nemzetközi piacon. Hasonló hatással járhat azonban a túlzott olcsóság, a túl könnyű beszerezhetőség is. A rendszerint ellentétes szándékokat az árukapcsolás különböző módjainak alkalmazása hozza közös nevezőre. Ezek lényege, hogy meghatározott áruk exportját egy másik áru importjához kötik.

Junktim: Az árucserében alkalmazott árukapcsolási módok egyike a listán belüli junktim(adressz). Ilyenkor a kemény cikk exportját meghatározott puha cikk exportjához kötik. Alkalmazása ma már nem gyakori. Jellemzőbb megoldás a listák közötti junktim, ahol adott kemény cikk exportját a vele szembeállított kemény cikk importjához kapcsolják, és év közben is figyelik, mérik a forgalom egyensúlyát.

Klíringadressz: A többlistás rendszerben a kontingenslistákon belül alcsoportokba sorolják a termékeket keménységi fokuk szerint és igyekeznek a megfelelő arányokat fenntartani. Továbbfejlesztett változata a klíringadressz, amely esetében a több listán kapcsolt áruk ellenértékét több, elkülönített alszámlán vezetik. Így lehetetlenné válik, hogy puha cikkek exportjával kitermelt devizáért kemény árut vásárolhassanak.

Bilateralizmus: Az árucsere-forgalmi megállapodások világszerte, így Magyarországon is erősen visszaszorultak, a GATT és más nemzetközi szervezetek szabadkereskedelmi törekvései jegyében. A bilateralizmus, az árukapcsolási gyakorlat azonban napjaink világkereskedelmére is jellemző.

A fizetési (klíring-) megállapodás: A nemzetközi pénzügyi elszámolások lebonyolíthatók államközi megállapodások nélkül és államközi fizetési megállapodások alapján. A fizetési megállapodások sajátos típusát képviselik a klíringmegállapodások, amelyek elsődlegesen a kötött devizagazdálkodást folytató országok közötti elszámolás szabályozására alkalmasak.

A klíringmegállapodások tartalma: - Meghatározzák, hogy milyen jogcímeken keletkezhetnek a szerződő országok között klíringben elszámolható tartozások és követelések.- Megnevezik a számla vezetésére jogosult bankokat, és meghatározzák a számlavezetés rendjét. A klíringszámlákat általában a szerződő országok központi bankjai vezetik. A számlavezetés lehet egyoldalú és kétoldalú. - Klíringmegállapodásban rögzítik a technikai hitel (overdraft) mértékét is. A technikai hitel nyújtása az áruforgalom időszakossága miatt szükséges. A technikai hitel alapján és mértékéig ui. az egyes országoknak akkor is van deviza-diszponibilitásuk, ha előzetesen még nem exportáltak a partnerországba. A technikai hitel a tárgyidőszakban folyamatosan rendelkezésre áll, tehát nemcsak a szállítások megkezdését, hanem azok folyamatosságát is hivatott biztosítani. Egy ország klíring deviza-diszponibilitása adott időpontban ily módon nem más, mint a követelések és a tartozások nettó egyenlegének a technikai hitelkerettel növelt összege. - Az elszámolások pénznemét, a választott elszámolási egységet ugyancsak rögzíteni kell a megállapodásban. A klíringelszámolás egységéül ui. választhatják a felek: - az egyik fél valutáját, - egy harmadik ország valutáját, de, - az elszámolás történhet kreált elszámolási egységben is.Klíring- devizaelszámolási egységben fennálló követelés az, amely csakis a klíring- megállapodást kötő országokban használható fel a megállapodásban rögzített jogcímeken keletkezett tartozások kiegyenlítésére, illetve tartozások keletkezésére.- Bár a felek az áruforgalomhoz hasonlóan, a fizetési forgalomban is kiegyensúlyozottságra törekednek, a gyakorlatban ez nem mindig sikerül. A klíring-megállapodásokban szabályozni szokták az év végi számlaegyenlegek, más néven klíringcsúcsok kiegyenlítésének módját is. Elszámolható az egyenleg a következő évi áruszállítással, vagy szabad devizában.

A kétoldalú és többoldalú klíringmegállapodások:

Más államközi szerződésekhez hasonlóan, a klíringmegállapodások is lehetnek kétoldalúak és többoldalúak. Mivel szorosan kapcsolódnak az árucsere-forgalmi megállapodásokhoz, amelyek zömmel a forgalom kétoldalú kiegyensúlyozottságát célozzák, a klíringmegállapodások is általában kétoldalúak. A kétoldalú klíringmegállapodásban szabályozott fizetési forgalom csak akkor tekinthető kiegyensúlyozottnak, ha egyik fél sem adósodik el tartósan a másikkal szemben. A tartós eladósodás ui. törvényszerűen az áruforgalom zsugorodásához vezet, mivel egyik félnek sem áll érdekében a klíringen belül tartósan hitelező pozícióba kerülni. A multilaterális klíringelszámolásoknál az egyes országok más országokban kitermelt követelésüket folyamatosan ismét más országokban keletkezett tartozásaik kiegyenlítésére fordíthatják. A többoldalú klíringelszámolásoknál a szerződő országoknak nem egymással, hanem a központi számlavezető hellyel szemben keletkeznek tartozásaik és követeléseik, illetve a jóváírásokat is folyamatosan eszközli.

Az államközi bartermegállapodások: Az államközi bartermegállapodások az árucsere-forgalmi és a klíringmegállapodások ötvözeteként foghatók fel, mivel ezekben árulisták adnak lehetőséget az árucsere-forgalom lebonyolítására, a forgalmazott áruk ellenértéknek elszámolása pedig a kijelölt bankoknál, speciális számlákon történik.Az államközi bartermegállapodás érvénye értelemszerűen nem zárja ki a szerződő felek gazdálkodó szervezetei közötti konvertibilis elszámolású árucsere-forgalom egyidejű lebonyolítását.A bartermegállapodások lényege a precízen kiegyensúlyozott forgalom, az eladósodás elkerülése. Gyakran még az árszinteket is ez a cél határozza meg, így ezeket sokszor támadják a nemzetközi szakértők a verseny korlátozása miatt.Az államközi bartermegállapodások mellett ismeretesek bankközi kereskedelemfejlesztő és kereskedelemteremtő bartermegállapodások is. Ezek is a kétoldalú kereskedelem egyensúlyát célozzák. Megszervezésük azonban nem feltétlenül az állam részéről történik.Bartetügyleteket cégek is köthetnek egymással, ehhez nem szükséges felsőbb szintű bartermegállapodás.

 

Kooperációs megállapodások: A nemzetközi kutatási-fejlesztési, termelési és piaci együttműködés államközi szabályozását a viszonylag újkeletű államközi kooperációs megállapodások látják el. Ezek általában kétoldalúak, és a szerződő felek vállalati, szervezetei közötti műszaki, tudományos, ipari és egyéb együttműködést szabályozzák általános jelleggel, hosszabb távra. (5-10 év). A megállapodások általában kimondják, hogy a szerződő államok kölcsönösen támogatják a vállalataik közötti kooperációkat, tartós együttműködési formákat. Ide szokták sorolni például a közös gazdasági vállalkozások létesítését, új termelőkapacitások együttes létrehozását, áruk közös előállítását és a harmadik piaci együttműködést. A nemzeti és nemzetközi iparpolitika fontos eszközei lehetnek továbbá a licenciák, dokumentációk, az ipari eljárások cseréje és közös hasznosítása, konzultációk, konferenciák szervezése, szakértők cseréje, tapasztalatcserék stb.A kooperációs megállapodások keretében lehetőség van pótlólagos kedvezményként olyan, a kooperációkhoz kapcsolódó áruk szállításának kikötésére, amelyeket más államközi megállapodás nem tesz lehetővé.A megállapodások végrehajtásának előmozdítására és felügyeletére általában kormányközi vegyes bizottságot hoznak létre, amely két kormány képviselőiből áll és rendszeresen ülésezik. Magyarországnak tíznél több nyugat-európai és tengerentúli országgal van érvényes kooperációs megállapodása.

 

A kettős adóztatást kizáró egyezmények: A kettős adózást kizáró államközi megállapodások alapvető célja és feladata, hogy a szerződő felek természetes és jogi személyei között a gazdasági, tudományos, kulturális stb. kapcsolatokat elősegítse azáltal, hogy az ilyen céllal befektetett tőke, illetőleg az ilyen területeken létrejövő kapcsolatok során szerzett jövedelem kettős megadóztatásának kizárásával biztosítsa a résztvevők anyagi érdekeltségét.

Egyenes adókra: A kettős adóztatás elhárítására kötött egyezmények közös vonása, hogy az ún. egyenes adókra vonatkoznak. Mivel az egyes adók fajtái az egyes országok törvényei némileg eltérően szabályozzák, azok felsorolása és értelmezése a megállapodásokban is szokásos.Egyenes adóknak tekintendők tehát általában az olyan adók, amelyeket az érvényben lévő törvények alapján közvetlenül a vagyon, a vagyonszaporulat, illetőleg a tiszta jövedelmek után szednek.A kettős adóztatás kizárására kötött egyezmények többnyire úgy rendelkeznek, hogy az ingatlanvagyon valamint az abból származó jövedelem csak abban az államban adóztatható, ahol a vagyon, illetve a vállalat üzlettelepe van.

Hogy adóztatnak?: Kereskedelmi áruforgalom esetében leggyakrabban a rendeltetési ország elvét alkalmazzák – vagyis az árut csak a felhasználás helyén adóztatják meg, míg az exportált áru után az exportáló országban esetleg már befizetett adót visszatérítik.Amennyiben a vállalatnak mindkét szerződő államban van telephelye, mindkét állam csak a területén lévő üzlettelep céljára szolgáló vagyont, illetve az annak tevékenységéből származó jövedelmeket adóztatja.Az egyezmények részletesen szabályozzák a szolgálatteljesítésből és egyéb munkából származó, valamint a szerzői jogokból, találmányi szabadalmakból származó jövedelmek stb. adóztatását is.

A beruházásvédelmi megállapodások: A beruházásvédelmi megállapodások célja a működő tőke országok közötti áramlásának elősegítése a tőkeexportőrök biztonságának megteremtése által. Az ilyen államközi, illetve kormányközi szerződésekben a szerződő felek kölcsönösen kötelezettséget vállalnak arra, hogy a másik ország tőkebefektetőinek vagyonát tiszteletben tartják, nem államosítják, vagy ha arra mégis sor kerülne, azt csak a közjó érdekében, megfelelő jogi alappal hajtják végre és az érintett tőketulajdonost kellőképpen kártalanítják. A kötelezettségvállalás a befektetett tőke jövedelmének és az egyéb járandóságoknak a szabad átutalhatóságára is kiterjed.A beruházásvédelmi megállapodásokat általában 10-15 évre kötik, azzal hogy érvénye, felmondás hiányában, automatikusan meghosszabbodik és az abban foglaltak a szerződéskötés előtti meghatározatlan vagy meghatározott időtartamra is érvényesek.Magyarország a működőtőke-beáramlás elősegítése érdekében fokozatosan köt beruházás-védelmi megállapodásokat, eddig elsősorban a nyugat-európai országokkal.

Szerződések tartalma és megszövegezése: Az egyes szerződések tartalma és megszövegezése értelemszerűen eltérő, de azokban általában meghatározzák a tőkebefektetés fogalmát, valamint azt, hogy kik lehetnek tőkebefektetők. Rendszerint nemcsak a vállalatok, hanem az egyéni cége és magánszemélyek tőkebefektetéseire is garanciát vállalnak.

Szabályozzák:

A megállapodások a vitás kérdések eldöntésének módját, az azzal kapcsolatos illetékességet is mindig szabályozzák. Az illetékesség kikötés némileg eltér, egyfelől aszerint, hogy a vita államok vagy magánszemélyek között merül fel, másfelől a szerződő felek tagsági státusa és egyéb megfontolásai miatt is. Az államok közötti vitás kérdések eldöntésénél általában a Hágai Nemzetközi Bíróság illetékességét szokták kikötni, míg a cégek, illetve magánszemélyek közötti vitáknál az ICSID-et mondják ki illetékesnek. (Beruházási viták Rendezésének Nemzetközi Központja, Washingtonban működő, a Világbankhoz tartozó intézmény).

 

A nemzetközi áruegyezmények: A nemzetközi nyersanyagpiacok stabilitásának elősegítése érdekében, egy-egy fontos nyersanyag nemzetközi kereskedelmét árumegegyezésekkel szabályozzák. Ezekben a multilaterális államközi egyezményekben az adott termék legnagyobb termelői és felhasználói vesznek részt. A részt vevő országok célja általában a rendkívüli, nagymértékű, rövid távú áringadozások kivédése. Mivel a nyersanyagok többnyire tőzsdecikkek, a spekuláció miatt gyakran lehet számítani ilyen piaci mozgásokra.

A piaci egyensúly fenntartását a különböző áruegyezmények más és más eszközökkel kísérlik meg: - Alsó és felső árhatárt szabnak. Az ársávon belül igyekeznek tartani az árakat, attól eltérő árakon nem kötnek ügyleteket. - Hatékonyabb megoldás a kiegyenlítő készletek alkalmazása, amelyekből piacra dobnak megfelelő mennyiséget, ha az ár túl magas. Alacsony árak esetén a készletet felvásárolják. - Kvótarendszerrel a piacot felosztják, programozzák. Az exportőrök a kvótáknak megfelelően korlátozzák szállításaikat. A kvóták így főleg az alacsony árszintek esetén érvényesítendők. Ehhez hasonló hatást ér el a termelés korlátozása is. Fontosabb képviselői: a Nemzetközi Gabona Megállapodás, a Nemzetközi Ónegyezmény, a Nemzetközi Kávéegyezmény, a Cukoregyezmény. UNCTAD: (az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Szervezete) nyersanyag-szabályozó programja keretében hozták létre a nyersgumi- és a jutaegyezményeket.

 

IMF- Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund): Az országok közötti monetáris kapcsolatok szervezésével foglalkozik, beleértve a fizetésimérleg-hiányos helyzetbe került országok hitelekkel történő megsegítését.

IBRD – Világbank (Nemzetközi Újáépítési és Fejlesztési Bank, International Bank of Reconstruction an Development): Létrehozásakor a tagállamok háború utáni újjáépítését volt hivatott támogatni. Jelenleg a kevésbé fejlett tagállamokban megvalósuló beruházásokban és a gazdasági növekedést segítő reformok finanszírozásában vesz részt.

OECD – Gazdasági Együttműködési és fejlesztési Szervezet (Organization for Economic Cooperation and Development):A szervezet célja a tagországok gazdasági növekedésének és a foglalkoztatottság színvonalának elősegítése, a gazdasági-szociális jólét növelése gazdaságpolitikájuk koordinálása révén. További cél a tagországok fejlődő országok érdekében kifejtett erőfeszítéseinek ösztönzése és összehangolása. Tagjai: EU- és EFTA-tagállamok, Észak-Amerika, Japán, Ausztria és Új-Zéland.

GATT és WTO: GATT- Általános Vámtarifa- és Kereskedelmi Egyezmény (General Agreement on Tariffs and Trade): 23 ország kötötte meg. Ennek alapján különféle fórumok jöttek létre olyan többoldalú tárgyalások lebonyolítására, amelyek a mindenkori időszerű világkereskedelmi problémák megoldását célozták, valamint elősegítették a vámok fokozatos leépítését, és egyéb, a kereskedelmet gátló tényezők felszámolását. WTO – Világkereskedelmi Szervezet (World Trade Organization): Az évek során kiérlelt magatartási normák (elvek), az ún. fordulók záróokmányai, kodifikálták kereskedelempolitikai szabályok (Dömping-ellenes Kódex, Szubvenciós Kódex, Vámérték-megállapítási Kódex stb.) szolgáltak alapul az 1995-ben jogutódként létrehozott WTO számára. A GATT és a WTO által megerősített elvek: - A hazai termelést csak vámokkal szabad védeni. - A szerződő felek közötti problémákat konzultációk útján kell feloldani. - Rendszeres tárgyalásokat (fordulókat) kell tartani a vámok mérséklése és a kereskedelem egyéb akadályainak fokozatos leépítése érdekében. - A legnagyobb kedvezmény elve. - Az egyenlő (nemzeti) elbánás elve. - A viszonosság (reciprocitás) elve.

 

A külkereskedelem szabályozása Magyarországon: Magyarország kisméretű belső piaccal és közepes jövedelemmel rendelkező, közepesen fejlett ország. A nemzetgazdaságban igen nagy szerepe van a külkereskedelemnek. Nyitott nemzetgazdaság a miénk: mind az erőforrások, termelési tényezők, mind a piacok tekintetében erőteljesen függ a külgazdasági kapcsolatoktól.

A magyar külkereskedelmi szabályozás: - A forgalmi engedélyezés mellett a tevékenységi engedélyezés nyomainak fennmaradása, amely a külkereskedelemben a II. világháború után megvalósított állami külkereskedelmi monopólium maradványa. - Az 1980-1990-es évek fordulóján a magyar külkereskedelmi forgalomban végrehajtott erőteljes liberalizáció, aminek a következtében engedélymentesen forgalmazhatóvá, liberalizálttá vált a magyar külkereskedelmi forgalom mintegy 90%-a az importban és 80-85%-a az exportban. - A hazai valuta, a forint 1995 óta konvertibilis (szabadon átváltható) a folyó fizetési forgalomban, mindenekelőtt a külkereskedelemben. - A vámszabályozás is törvényi keretekre épül 1995. óta. Mind a vámtarifa, mind a vámeljárás szabályait törvények rögzítik. A tevékenységi, a forgalmi és a devizás liberalizáció irányával ellentétesen, a vámszabályozásban a szigorú normativitás és az erőteljesebb ellenőrzésre törekvés jellemző. - A külkereskedelmi hatósági szervezet, csúcsán a Külügyminisztérium illetékes részlegei találhatók. Mellette fontos szerepe van a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának és a területi vámhivatalnak. - Magyarországon jelenleg több mint 200.000 cég és vállalkozás jelentette be, hogy külkereskedelmi tevékenységet kíván folytatni. Ma ez a tevékenység alanyi jogon folytatható. A vállalkozásoknak csupán bejelentési kötelezettségük van: bankjuknál az első, külföldre szóló fizetési megbízásuk átadásakor be kell mutatniuk cégbírósági bejegyzésüket, illetve vállalkozói igazolványukat.

 

Előtörténet: a külkereskedelmi állami monopóliuma: 1949-ben az első külkereskedelmi vállalatok megalakításával és a magáncégek államosításával elkezdődött a külkereskedelem állami monopóliumának korszaka.Ebben az időszakban alakult ki a monopólium ideológiája is. A monopóliumnak egyfelől védelmi, másfelől gazdaságszervező funkciót tulajdonítottak. Megkülönböztették a tevékenység és az irányítás monopóliumát. Az előbbi lényege, hogy az állam alakította ki a külkereskedelem szervezeti rendszerét és csak azok a vállalatok folytathattak külkereskedelmi tevékenységet, amelyeket az állam illetékes szerve erre feljogosított vagy éppen erre a célra alapított. Ezek voltak a szak-külkereskedelmi vállalatok. Az irányítás monopóliumát a Külkereskedelmi Minisztérium mint ágazati hatóság és felügyeleti szerv gyakorolta. Az 1968-ban meghirdetett gazdaságirányítási reform növelte a gazdálkodó szervezetek önállóságát. A külkereskedelemben önálló külkereskedelmi jogot kapott néhány tucatnyi nagyvállalat. A jogosultság megadásának mind a kivitelben, mind a behozatalban az volt a feltétele, hogy az illető cég monopolhelyzetben legyen. A versenyt a külpiacon, magyar cégek között, kizárták. Az önálló jogosultságok kör az 1970-es években egyre bővült. A vállalkozási „forradalom” az 1980-as évek elejétől kezdődött a magyar gazdaságban. Ez együtt járt a korábbi fontos alapelv feladásával: immár lehetővé tették a versenyt a magyar vállalatok között a párhuzamos külkereskedelmi jogok elve alapján. Ez a rendszer számos hátránnyal járt, de a kivitel végül is növekedett, és az számított leginkább. Egyidejűleg a nemzetközi szabadkereskedelmi tárgyalásokon az Európai Közösségek és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás képviselői felvetették az állami monopólium szabad forgalmat akadályozó szerepét.

 

Az alanyi külkereskedelmi jog: 1988-tól elkezdődött az alanyi külkereskedelmi jog korszaka. A rendszer logikája megfordult: mér nem az volt a szabály, hogy külkereskedni csak külkereskedelmi jog birtokában lehet. Az új felfogás szerint a külkereskedelem alanyi, természetes jog, a gazdálkodás velejárója, szükségszerű kelléke. Csak az ún. kivételi listákon felsorolt árutételek, szolgáltatások, tevékenységek maradtak engedélykötelesek.

Az alanyi jog alól kivételek: A külkereskedelmi tevékenység csak a külkereskedelmi hatóság engedélyével lehetséges (nemesfém, haditechnika, energiahordozók, környezetre és egészségre veszélyes anyagok, kábítószerek tiltott gyártásához használt egyes vegyi anyagok, egyes hulladékanyagok, humán gyógyszerek, ipari robbanóanyagok és tűzijátékanyag, polgári használatra engedélyezett lőfegyverek stb. a melléklet szerinti felsorolásban). A szóban forgó cikkcsoportokban az egyszerű export-importügyleteken túl a reexport, valamint a külkereskedelmi képviselet (ügynöki) tevékenység is engedélyköteles. Az aktív és passzív bérmunka keretében végzett tevékenység engedélyköteles. A 2. mellékletben szereplő termékekre tehát külön tevékenységengedély-kötelezettség vonatkozik.

Jövedéki szabályozás: 1993. július 1-én életbe lépett a LVIII. Számú jövedéki törvény. A hatálya alá tartozó termékek esetében csak külön engedély alapján folytatható forgalmazási és esetenként t